Kodak Média

Már az ógörögök, sőt, az ősi kínaiak is foglalkoztak olyan eszközökkel, melyek segítségével a látott képet ki tudták vetíteni. Az első ilyen próbálkozások egy közbenső felületbe fúrt, úgynevezett „pinhole”, azaz „tűlyuk”, illetve kezdetleges lencse segítségével jöttek létre. Már 1267-ben is említi írásaiban a tudós-szerzetes Roger Bacon, hogyan tud „az ördög átbújni egy ilyen kis nyíláson, hogy képét a másik oldalra levetítse”.

Valamivel tudományosabb volt már Reiners Gemma Frisius eljárása, aki egy napfogyatkozást figyelt meg a kivetítéses elvű „tűlyuk-kamera” segítségével 1544-ben. Az első igazi fényképezőig azonban még hosszú út vezetett, hiszen ezek a vetítéses eszközök általában szobaméretűek voltak, s a vetített képet nem lehetett sehogyan sem megörökíteni, csupán a vetület körberajzolásával. Az első, hordozható méretű vetítőt végül Johann Zahn építette meg 1685-ben.

Az első fényképet Nicéphore Niépce készítette 1817 körül egy saját építésű készülékkel. Ez a kép azonban még mindig nem volt maradandó - nem sokkal készítése után elhalványult, majd eltűnt. Ám végül csak sikerült neki: 1827-ben létrejött az első olyan fotó, ami meg is maradt.

A már említett Louis Daguerre partnerének, Jospeh Nicéphore Niépce segítségével fejlesztette ki az első fényképezési eljárást, azonban Niépce még találmányuk befejezése előtt elhunyt. Daguerre saját nevéhez kötötte a fejlesztést, amely így a dagerrotípia, illetve daguerrotípia elnevezést kapta. Az 1836-ban szabadalmaztatott módszer elve, hogy az ezüsttel bevont rézlapot jódgőzzel kezelve teszik fényérzékennyé. A képet higanygőzzel hívták elő, végül erős sóoldattal fixáltak. Később ezt az eljárást 1840-ben William Fox Talbot fejlesztette tovább, ám hiába az eltérő módszerek, mindkét feltaláló még mindig a Johann Zahn féle „fényképezőgépet” (lyukkamerát) használta. Nos, ha ezt vesszük alapul, akkor 1685-ben építették meg az első fényképezőt, ám ha magát a képalkotást, akkor az 1830-as évekre tehető az esemény.